Nagy étvágyúak pizzája Nápolyban
2016 május 21. | Szerző: NV
Bizonyára az olaszok sem lesznek már pihentebbek vagy csak egyszerűen nagyon megéheztek a nápolyiak, akik az egyik kedvenc nemzeti eledelükből, az éppen a világörökség része címre pályázó Margherita pizzából készítettek egy 1,8 km hosszú változatot a tengerpart mentén végighúzódó hosszú úton.
Alpesi őrjárat – Terence a Tiroli hegyek között nyomoz
2016 május 18. | Szerző: NV
A Story4 után nemrégiben a királyi Duna TV kezdte el vetíteni a jó magyar szokás szerint rendesen félrefordított, nálunk Terence Hill – Alpesi őrjárat néven futó, valójában Un Passo dal Cielo, vagyis Egy lépés a mennyország című olasz sorozatot, ami a bűnügyek és az elmaradhatatlan szerelmi szálak mellett jóval nagyobb élményt nyújt, mint amit a hatásvadász magyar cím sugall.
A kávézás művészete, avagy kávézz úgy, mint egy olasz
2016 május 17. | Szerző: NV
Segafredo Zanetti, Manaresi, Illy, Lavazza, Molinari, Barbaro, Musetti, Costadoro – csak néhány kávémárka a számtalan közül, amivel az olaszok meghódították az egész világot, noha a sors különös iróniájaként Itáliában egyetlen árva szem kávébab sem terem. Ennek ellenére a tészta mellett a kávé a legolaszosabb dolog, amit fogyasztunk, bárhogy is berzenkednek például az osztrákok, akik elsőként főzték Európában ezt a mesés barna italt.
Sötét kapuk regény I. rész
2014 február 27. | Szerző: NV
Mostantól kezdődően folytatásokban közöljük a Sötét kapuk című Toscanában játszódó izgalmas krimit, ami valójában nem csak egy szimpla bűnügyi történet, hanem a krimi, az útikönyv és az életmód regény érdekes kombinációja. A regény első kötete 2006-ban nyomtatásban is megjelent, így akinek megtetszik, a könyvet meg is rendelheti.
Jó szórakozást!
Főzelék Umbriából – Castellucció-i lencse
2013 június 25. | Szerző: NV
A legfőképpen hűvös árnyat adó sűrű erdőiről és csendes tavairól híres Umbria a nyár végén aranyszínű fénybe öltözik, a környék eldugott ligeteinek fái közt pedig rég feledésbe merült történetek visszhangzanak. A természeti szépségekben bővelkedő Észak-olasz tartomány talán legismertebb települése Assisi, a Szent Ferenc szerzetesrend szülőhelye. A természettel a helyiekhez hasonlóan misztikus kapcsolatot ápoló rendhez tartozó barátok életének egyszerűsége tulajdonképpen a vidék egészére is jellemző, ezért arrafelé hiába is keresnénk rafinált mártásokat, töltelékeket, vagy egyéb nehéz és változatosan fűszerezett ételeket. A helyiek letisztult konyhaművészete kizárólag a környék természetes javait használja fel, így lehet Umbria egyik legismertebb étele egy sokak által talán teljesen hétköznapinak tartott ételféleség. (tovább…)
Colomba – az olasz húsvéti kalács
2013 március 29. | Szerző: NV
Olaszországban a legelterjedtebb, gyakorlatilag kihagyhatatlan húsvéti édesség a Colomba (ejtsd: kolombá), melynek jelentése galamb. A nevéhez hűen galamb alakú, leginkább kalácstésztára emlékeztető sütemény eredetileg Lombardiából származik, de mára már az egész országban elterjedt és többféle változatban létezik. A tésztájába szárított gyümölcsöket, legfőképpen narancsdarabokat kevernek, a tetejére pedig általában mandulareszelék kerül. A galamb alak a békét jelképezi, ugyanúgy, ahogy mifelénk a tojás az új életet is szimbolizálja. Nagyon finom fajtákat lehet kapni belőle, például a Melagatti cég prémium választékából is, a kísérletező kedvűek azonban otthon is elkészíthetik. (tovább…)
Húsvét Olaszországban
2013 március 27. | Szerző: NV
A Húsvét hiába „univerzális” keresztény ünnep, azért országonként más-más módon ünneplik az emberek, mivel az adott kultúra jellegzetességei és az ország hagyományai eltérően alakítják a szokásokat is. A vallásos Olaszországban sok minden másként zajlik ilyentájt, mint nálunk és másféle ételek kerülnek az ünnepi asztalra is, egészen a sült galamb süteményig, ami persze ott sem repül a szánkba. A húsvét a feltámadás mellett a tavaszvárás és a tavasz eljövetelének ősi ünnepe is, melyet március vagy április hónapban (a Hold állásának megfelelően) tartanak. (tovább…)
Megregulázták a karneváli bolondságot
2013 február 8. | Szerző: NV
Különféle polgármesteri tiltások korlátozzák az olasz városokban zajló féktelen farsangi ünneplést, ami az olasz sajtó szerin elrontja a karneváli hangulatot. „Farsang alatt mindenből gúnyt lehet űzni” – szól az olasz közmondás, az igazi farsangi tréfák ideje azonban elmúlt, de nem a gazdasági válság, hanem a túl szigorú olasz polgármesterek miatt. Az Alpoktól kezdve egészen a szicíliai Etnáig egymást követik a karneváli díszbe öltözött városok vezetőinek rendelkezései arról, hogy mit nem szabad tenni farsang idején. (tovább…)
Közel a mennyországhoz – Lago di Braies (Pragser Wildsee)
2016 június 1. | Szerző: NV
Amikor megálltam a három oldalról óriási hegyekkel körülvett fenséges látványt nyújtó Braies tó előtt, arra gondoltam, milyen furcsa is az élet, mert ezt a különleges pillanatot tulajdonképpen annak köszönhetem, hogy egy unalmas szombat délutánon kapcsolgattam a TV-t és belebotlottam az eredetileg Un Passo dal Cielo, vagyis Egy lépés a mennyország című, de nálunk a szokásos módon elferdítve Alpesi őrjárat címen futó olasz sorozat egyik epizódjába.
(tovább…)
Oldal ajánlása emailben
XHasonló bejegyzések: