Az olasz kávézás alapszabályai

2016 június 15. | Szerző:

Aki járt már Olaszországban, az tapasztalta, hogy sok máshoz hasonlóan a kávézásnak is megvannak a maga „szabályai”, amelyeknek „betartását” természetesen nem követelik meg szigorúan, de azért általában furcsán néznek ránk, ha megszegjük őket, egyértelműen elárulva, hogy bizony „stranierik” azaz idegenek vagyunk.

Manaresi-8

(tovább…)

Közel a mennyországhoz – Lago di Braies (Pragser Wildsee)

2016 június 1. | Szerző:

Amikor megálltam a három oldalról óriási hegyekkel körülvett fenséges látványt nyújtó Braies tó előtt, arra gondoltam, milyen furcsa is az élet, mert ezt a különleges pillanatot tulajdonképpen annak köszönhetem, hogy egy unalmas szombat délutánon kapcsolgattam a TV-t és belebotlottam az eredetileg Un Passo dal Cielo, vagyis Egy lépés a mennyország című, de nálunk a szokásos módon elferdítve Alpesi őrjárat címen futó olasz sorozat egyik epizódjába.

LagodiBraies1

(tovább…)

Veszélyes Szilveszter Olaszországban

2012 december 29. | Szerző:

Olaszországban meglehetősen veszélyes módon ünneplik a Szilvesztert és űzik el az óévet. Régi szokás szerint a szilveszteri mulatság során egész egyszerűen az ablakon keresztül dobálják ki a megunt tárgyakat, bútorokat, és a műveletre mindössze egyetlen “vigyázat” felkiáltással hívják fel az utcán haladók figyelmét. A 2006-os VB elődöntő megnyerése után mondjuk Terracinában a főtéren láttam, hogyan vagdossák földhöz a székeket a gólöröm ittas szurkolók, úgyhogy meglepődni nem igazán tudok ezen sem – ilyen a latin vér! Ez a fura hagyomány egyébként a Dél-Afrikai évbúcsúztatókat is kíséri, csak ha lehet, még kontrollálatlanabb formában, emiatt az afrikai országban igencsak sok dolguk van a rendőröknek szilveszter éjjelén.

Karácsony Olaszországban

2012 december 9. | Szerző:

Dél-Európában általánosságban vallásosabbak az emberek, így a Karácsony,  mint a kereszténység legnagyobb ünnepe is komolyabb, illetve kissé másféle jelentőséggel bír. Ugyanezen ok folytán a Télapó kultusz sem olyan erős, mint az Észak-Európai országokban, vagy a Mikulás imídzsét karácsonyi filmek sokaságával erősítő Egyesült Államokban. Érdekes módon az olaszok a karácsonyfát már december 8-ától kezdve díszítik, emiatt az adventi koszorú náluk nem tartozik az ünnepvárás elterjedt „kellékei” közé. A betlehemi jászol viszont annál népszerűbb, a különböző kialakítású, naturálistól a high-tech zenélő, mozgó, világító fajtákig terjedő repertoár az otthonokban ugyanúgy megtalálható, mint az üzletekben és a templomokban, és korábban a mi betlehemezésünkhöz hasonló népszokás is létezett.

(tovább…)

Kedves Látogató!

2012 október 28. | Szerző:

Üdvözlünk az Amore Italia oldalon, melyet az Olaszország, az olasz életstílus, ételek és tárgyak iránti szerelem hozott létre, annak érdekében, hogy a magyar emberek is jobban megismerhessék Itáliát és az ország több ezer éves múltra visszatekintő kultúráját.

Elcsépelt gondolatnak hangzik, hogy a déli emberek a temérdek napsütéstől boldogabbak és jobb kedvűek, de az igazsága azt hiszem, vitathatatlan. Nem szabad azonban elfeledkezni a szinte kimeríthetetlen történelmi és kulturális örökségről sem, ami mindenen rajta hagyja a keze nyomát, és elkerülhetetlenül a maga képére gyúrja az embert. Aki nap, mint nap több száz éves épületek mellett, egykori római utak alapjaira épült utcákon biciklizik végig, olyan középkori dóm árnyékában hajtja fel a reggeli espressóját, melynek megpillantása turisták százezreinek az év eseményét jelenti, és antik freskótöredékekkel díszített irodában dolgozik, az szinte állandó kapcsolatban él a múlttal, a művészetekkel, és hazája kulturális örökségével. Ez a tény pedig mind a gondolkozását, mind az ízlésvilágát teljesen átformálja. Nem véletlen, hogy a formatervezésben is az olaszok a világ legismertebb szakemberei, s talán még a legendás ráérősségük is ebből a sajátosságból fakad.

(tovább…)

Címkék: ,

Amore Italia

Blogkövetés

Iratkozz fel a heti hírlevélre és többé nem maradsz le a friss tartalomról.

Az adatkezelés további részleteiről itt olvashatsz: Felhasználási feltételek és Egyedi adatkezelési tájékoztató

Legutóbbi hozzászólások

Nézettség

  • Blog nézettsége: 33441

Üzenj a blogger(ek)nek!

Üzenj a kazánháznak!

Blog RSS

Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az nlc-re!