Az Istat olasz statisztikai hivatal 2008 és 2011 közötti időszakot vizsgáló felmérése szerint tavaly mintegy 205 ezer házasságot kötöttek Itáliában, 13 ezerrel kevesebbet, mint 2010-ben. Még a katolikus Itáliában is válságban van a házasság intézménye – kommentálta egyből a csütörtöki olasz sajtó az Istat adatait. A felmérések szerint az olaszok egyre később veszik rá magukat a házasságra, az esküvő helyett pedig egyre többen választják a szimpla együttélést. A legkevesebb esküvőt az országban a dél-olasz Campaniában és Szardínián kötötték, anyagi okokból. Az utóbbi négy évben a házasságok aránya 4,5 százalékkal csökkent, miközben az ezt megelőző húsz év alatt összesen 1,2 százalékkal esett vissza a számuk, a nem templomban kötött esküvők aránya ugyanakkor emelkedett, a 2008-as 18,8 százalékról 24 százalékra 2011-ben. A házasság helyett párkapcsolatban élők száma négy évvel ezelőtt félmillió volt, tavaly több mint 970 ezer. Az olasz férfiak átlagban 34 évesen nősülnek, a nők 31 évesen mennek férjhez.
Később és kevesebben kötnek házasságot Olaszországban
2012 december 2. | Szerző: NV

(tovább…)
Oldal ajánlása emailben
XHasonló bejegyzések: