Főzelék Umbriából – Castellucció-i lencse
2013 június 25. | Szerző: NV |
A legfőképpen hűvös árnyat adó sűrű erdőiről és csendes tavairól híres Umbria a nyár végén aranyszínű fénybe öltözik, a környék eldugott ligeteinek fái közt pedig rég feledésbe merült történetek visszhangzanak. A természeti szépségekben bővelkedő Észak-olasz tartomány talán legismertebb települése Assisi, a Szent Ferenc szerzetesrend szülőhelye. A természettel a helyiekhez hasonlóan misztikus kapcsolatot ápoló rendhez tartozó barátok életének egyszerűsége tulajdonképpen a vidék egészére is jellemző, ezért arrafelé hiába is keresnénk rafinált mártásokat, töltelékeket, vagy egyéb nehéz és változatosan fűszerezett ételeket. A helyiek letisztult konyhaművészete kizárólag a környék természetes javait használja fel, így lehet Umbria egyik legismertebb étele egy sokak által talán teljesen hétköznapinak tartott ételféleség.
A lenticchie di Castelluccio, vagyis a Castellucciói lencse Olaszország legkeresettebb lencseféléje, ezért aki teheti, ebből készítse el az alábbi főzeléket, de ha nincs belőle, azért a nálunk kapható fajtákból is finom lesz. Az említett különlegesség eredetileg még az ókorban érkezett Keletről a Földközi tenger vidékére, ahol finom ízének és kedvező tulajdonságainak köszönhetően nagyon hamar megkedvelték. Umbriában valójában nagyon kevés mennyiséget termelnek belőle, ezért még a helyi piacokon is csak korlátozott mennyiségben kapható, cserében viszont mind közül ezt tartják a legjobb minőségű olasz fajtának. Az apró szemű zöld lencse a castelucció-i fennsíkon terem, proteinekben és ásványi sókban nagyon gazdag, emiatt különösen egészséges, ráadásul olyan puha, hogy a többi fajtától eltérően be sem kell áztatni, és mindössze 20-30 perc főzési idő elegendő neki. A Castellucciói lencse a mi lencsefőzelékünktől eltérően rántás és tejföl nélkül készül, ezért nem nehéz étel, egészségesebb is, és nem viseli meg azokat sem, akiknek esetleg problémát okoz a lisztes, tejfölös ételek fogyasztása.
A Castellucciói lencse kolbásszal a következő hozzávalókból áll: 30 dkg (castellucciói) lencse, 8 dkg füstölt szalonna, 2 ek. olívaolaj, só, 1 ek. vaj, 1 fej vöröshagyma, 1 zeller, 15 dkg konzerv paradicsom, 1 l húsleves, 4-8 kis kolbász, őrölt bors.
A lencsét előző este beáztatjuk langyos, enyhén sós vízbe. A vékony csíkokra vágott szalonnát egy mélyebb serpenyőben az olívaolajon és a vajon megpirítjuk, ezek után beletesszük a megtisztított, apróra vágott hagymát és zellert, rövid ideig pároljuk, majd hozzáadjuk az alaposan áttört paradicsomot, a jól lecsurgatott lencsét, és az egészet felöntjük a húslevessel. Jól összekeverjük, aztán lefedjük az edényt, és kis lángon kb. egy óráig főzzük. Mindeközben serpenyőben felforrósítjuk a maradék olajat, és megsütjük benne a kolbászkákat. Amikor a lencse már majdnem megfőtt, sóval és borssal ízlés szerint készre ízesítjük, és beletesszük a megsült kolbászokat.
Olasz finomságok web-áruháza: Olasz Plaza
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: