A második nászéjszaka

2012 november 6. | Szerző: NV |

Pupi Avati, az egyik legnagyobb olasz filmes mesélő az „Angyalok útja” óta továbbra is mesterien bánik az emberi érzelmekkel. „A második nászéjszaka”  című 2005-ös filmjében ismét elvarázsolja a nézőt, aki az egyik percben még hangosan nevet, majd elmorzsol egy kósza könnycseppet  a szeme sarkában; és ez a melankolikus, keserédes hangulat a rendező-forgatókönyvíró többi művéhez hasonlóan ezt a filmet is végigkíséri.

A II. világháború utáni Olaszország, és azon belül is Bologna, valamint a korszak társadalmi körülményeinek bemutatásához Pupi Avati gyermekkori élményeit hívta segítségül, melyeknek segítségével hihetetlenül pontos képet festett az első béke hónapok zűrzavaráról, és arról a mai szemmel elképzelhetetlen nélkülözésről, amiben gyermekként saját magának is része volt. Az alkalmi munkákért néha pusztán néhány darab tojást adtak fizetségül, azok az emberek, akiknek otthonát elsöpörte a háború, iskolákban és templomokban kialakított, függönyökkel elválasztott fülkékben húzták meg magukat, az élelmesek pedig még az elhagyott trágyaszagú marhavagonokat is kiadták albérletbe, és még ezekre az emberhez méltatlan helyekre is számos jelentkező akadt. Ilyen körülmények között próbál boldogulni az egykor szebb napokat látott özvegy, Liliana Vespero (Katia Ricciarelli) és fia, a tinisztár popsztárokat idéző nevű Nino Ricci (Neri Marcoré). Az anya jobb híján olyan férfival él, akitől testileg-lelkileg undorodik, de legalább van egy „fülkéje” a templomban, és tud neki enni adni, míg a fiú, aki fénykorában három vizsgát is letett a jogi egyetemen, piti szélhámosságokból szedi össze a túléléshez szükséges pénzt és élelmet. Autóvezetést tanít és elcsábítja tanítványát, majd a látogatás során mindenét megtömi a háziak ezüsttárgyaival, kilopja az üzem meleg alkatrészt a pillanatokra ott hagyott autóból, cukorkaárusként meglép a bevétellel, hogy csak néhány módszerét említsük a számtalan közül.

Elhuny apjuk testvére, a kissé ütődött Giordano Ricci (Antonio Albanese) időközben a dél-olaszországi Pugliában egy kopott régi villában él két idős nénjével, akik kisgyerekként kezelik az egyedül, saját kis világába bezárkózott férfit. Családi üzletként esküvőkre szánt díszes cukorkákat gyártanak, Giordano emellett a falu önjelölt bombakeresőjeként tevékenykedik. A férfi gyermetegsége ellenére nagyon jószívű és segítőkész, bár a faluban nem sokra tartják; (azért is hívják a bombákhoz, mert érte úgyse lenne kár) a bombakeresést valójában azért kezdte el, mert egy kilencéves kislány felrobbant biciklizés közben.

A mindkét család életét felforgató eseményeket végül Liliana levele indítja el, amit egy vigasztalan éjszakén írt Giordanónak, aki nem mellesleg már gyermekkorában szerelmes volt bátyja későbbi feleségébe, és ez az érzés soha nem múlt el, csupán eltompították kissé a hosszú évek. A levelet megkapva a férfit egyből megrohanják a régi emlékek, szinte felébred abból az apátiából, amibe hosszú évekkel ezelőtt süllyedt és elhatározza, hogy rokonait meghívja a házba.

A nénék természetesen hevesen ellenkeznek, hiszen ők régen sem kedvelték Liliánát, amikor férjével a házban vendégeskedett, most pedig egyenesen riválist látnak benne. Időközben már Liliana is visszakozni akar, a dörzsölt Nino viszont nem akar marhavagonban lakni, ezért minden követ megmozgat, hogy elinduljanak délre. Ügyeskedésének egy idős házaspár lesz az áldozata, akikhez megbízható sofőrként ajánlják be, hogy levigye őket Riminibe, ám Ninonak csak az autó és némi pénz kell, ezért az indulás előtti estén eladja megbízói előzőleg már bepakolt holmiját, és a pénzzel a zsebében anyját szelíd erőszakkal noszogatva Puglia felé veszi az irányt.

A rokonok találkozásának kimenetele már maradjon titok, annyit azonban elárulok, hogy vicces és megható jelenetekből a film hátralévő részében sem lesz hiány, hiszen Avati, mint egy ügyes marionett játékos, rafináltan mozgatja szereplőit, és szokásához hűen túlzások, nagy szavak és túllihegett drámák nélkül is bepillantást enged az emberi lélek legmélyebb zugaiba. Mesterien megkomponált életszerű képsorok peregnek, a szereplők jellemét és érzéseit pedig olyan pontosan és szemléletesen rajzolja meg, hogy a film végére szinte régi ismerősöknek érezzük őket. Nem véletlenül jelölték a filmet 2005-ben Arany Oroszlán, 2006-ban pedig Ezüst Szalag díjra. Másik különlegességként a Lilianát játszó Katia Ricciarelli, aki korábban már ismert opera énekesnő volt, ebben a filmben debütált a filmvásznon, és az önmagával vívódó anya szerepe egyből komoly elismerést, valamint 2006-ban Ezüst Szalag díjat hozott neki.

La seconda notte di nozze, Olasz vígjáték, 2005, 100 perc

Ha tetszenek az írásaink lájkolj minket a Facebook-on is!