Bolognai spagetti

2012 október 31. | Szerző: NV |

Az egyik leglaktatóbb spagetti-fajta cseppet sem meglepő módon a tömény, nehéz ételei okán „Zsíros városnak” is nevezett Bolognához fűződik, melynek lakói nem igazán a salátáikról híresek. Fizikai munkásoknak is remekül megfelelő konyhájuk elsősorban a haszonállatok húsára és a környéken megtermelt zöldségekre épül, s a rafinált íz kombinációk nálunk is nagyon népszerűek, főleg mivel nagyon is közel állnak a mi pörkölt-gulyás-olaj-szalonna alapú, a reformirányzatokat ügyesen elkerülő ételkultúránkhoz.

Az egyszerűen elkészíthető bolognai spagetti két fő hozzávalója a spagetti és a bolognai ragú, aminek a többi olasz ételhez hasonlóan természetesen többféle elkészítési variációja létezik. Elsőként a boltban kapható spagetti tésztát (lehetőleg valamilyen finom olasz típust) főzzük ki sós forró vízben. Ezzel kapcsolatban érdemes megemlíteni, hogy mi magyarok hajlamosak vagyunk jó puhára főzni a tésztát, esetenként majdhogynem szétfőzni, ezzel szemben az olaszok al dente szeretik, ami annyit jelent, hogy a tészta kissé keményebb állagú, és a közepe szinte fehér. (Erről jut eszembe az egyik tészta márka reklámja, ami szerint az X tészta mindig al dente: szóval ez jókora csúsztatás, mert csak addig az, amíg túl nem főzik. Onnantól fogva már semmi sem menti meg a felpuhulástól, akárhogy is hívják.)

Bolognai ragú

Hozzávalók: 1 fej vöröshagyma, 1 kis sárgarépa, 1 zellerszár, 10 dkg pancetta (olasz szalonna), 20 dkg darált hús,  3 ek. olívaolaj, 1 kis pohár fehérbor, 20 dkg paradicsompüré, 2 ek. paradicsomvelő, oregánó, só, őrölt bors, 1 csésze húsleves

Megtisztítjuk és felaprítjuk a hagymát, a répát és a zellert. Az olajat felforrósítjuk egy mélyebb serpenyőben, és a zöldségeket, a pancettát és a darált húst megpirítjuk benne. Beleöntjük a fehérbort, a paradicsompürét és a paradicsomvelőt, majd oregánóval, sóval és borssal ízlés szerint ízesítjük. Jól összekeverjük és felöntjük a húslevessel, aztán kis lángon legalább egy órán át főzzük, hogy az ízek jól összeérjenek, és kialakuljon a mártás finom aromája.

Amikor minden elkészült a szószt ízlésesen a tésztára merjük (a mártás mennyisége ízlésfüggő; az olaszoknál általában nem tesznek rá túl sokat) majd sajtot reszelünk rá. Itáliában ez (kevés) parmezán sajtot jelent, nálunk a leggyakrabban (sok) trappistát, amitől a tészta még laktatóbb (és kevésbé izgalmasabb ízű) lesz, de mi már csak ilyenek vagyunk.